Bemutatkozom
Hívatásom már kislány koromban elkezdődött, amikor még nem volt tudomásom arról, hogy létezik ez a szakma, a szüleimet már az őrületbe kergettem azzal, hogy havonta átrendeztem otthonunkat. Mindig fontos volt számomra a látvány, az összhang a színek és formák harmóniája. Minden megbízás egy új kihívás, a különböző stílusok változatossága a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza legvonzóbb számomra ebben a hívatásban. Stílust varázsolni az otthonokba ! Célom, hogy közösen megvalósítsuk a személyiségedhez, életviteledhez leginkább illő környezetet. A lakberendezés azon kívül, hogy sok hozzáértést követel, alapjában örömet okozó, szórakoztató kikapcsolódás , de egyben lehetőséget is kínál, a fantázia szabad szárnyalásához. Az otthonunk, az a hely ami körülölel, megmutat, feltölt, védelmet nyújt, megnyugtat, ahová a barátaink is szívesen jönnek. Sokan úgy gondolják, hogy fölösleges tevékenység, mely csak még több pénzköltéssel jár, hiszen ami jó volt otthon gyerekkorunkban, az most is megfelel, legfeljebb csak divatosabbra kell az öreg berendezést kicserélni. Nem csak az idő járt el a szülőktől hozott otthonkép fölött, de a személyiségünkből adódó különbözőség is megköveteli a saját ízlésünk alapján berendezett új otthon megvalósítását. Otthont teremteni nem luxus, néha csak egy kis ötlet hiányzik, hogy minden a "helyére" kerüljön, azonban van olyan is ahol hosszabb ideig tartó, átfogóbb együttműködésre van szükség. Mindkettőben szívesen részt veszek, a legapróbb kérdéssel is szívesen foglalkozom, ha a megrendelő úgy kívánja. Vállalom természetesen komplett kivitelezések koordinálását is egy megbízható, profi csapattal a hátam mögött, akiket igény szerint a megrendelő is megismerhet.

Rólam mondták
Enikő az az ember aki mindenből kihozza a maximumot,(képes fából vaskarikát is csinálni ha kell!:))!Szenvedéllyel és alapos körültekintéssel végzi a munkáját.Ha szép,igényes,ötletes otthont vagy üzletet szeretne csak ajánlani tudom!:)
Ilyés Judit
Azt hiszem szerencsés vagyok. Keresve sem találhattam volna Enikőnél jobb lakberendezőt, ráadásul első kézből, ugyanis az Ő lakásában élek :) Szívből ajánlom mindenkinek, aki igazi otthonra vágyik, Tőle megkapja :)
Cserbáné Dömse Mónika
Nem olyan régen ismerem az Enikőt,ennek ellenére bátran ajánlom azoknak akik szeretnének egy igazi otthont megvalósítani segítséggel.Ami Őt jellemzi,az összhang,a letisztult formák,praktikusság,esztétikai igényesség....és nem utolsó sorban a becsületesség!Jók a meglátásai,figyelemmel kíséri az új trendeket,nyitott több féle stílus iránt.:-)
Gyöngyvér Bihari
Szívből ajánlom Enikőt azon túl, hogy a referenciái önmagukért beszélnek (legyen szó lakásról, házról, kávézóról, stb...) egy mérhetetlenül szimpatikus, a szakmája iránt elhivatott, rendkívül jó lakberendezőt ismertem meg személyében! Szerteágazó ismereteit, biztos stílusérzékét, különböző stílusirányokban való jártasságát mindenkinek ajánlom! :)
Zsanett Ördög